Az EUROL cég 1988-ban alakult. Történelmi gyökerei 1780-ra nyúlnak vissza, amikor a „Fettwerke Mayer” (Mayer kenőanyagüzem) cég Ried-ben szurok- és kocsi kenőanyagot kezdett gyártani. 1988-ban megszületett az elhatározás, hogy EUROL márkanévvel teljesen átalakult szervezettel és stratégiával piacra lépjünk.
Az EUROL cég alapításával a gazdasági megfontolások középpontjába a márka politika került. Termékpalettánkat teljesen átformáltuk, felszámoltuk az összes melléktermék gyártását és a váltást követően olyan kizárólag High-Tech minőségi termékeket gyártunk, melyek az érvényben lévő szabványokat jelentősen túlszárnyalják. Kizárólag igényes, a kor kihívásainak megfelelő termékeket gyártunk. Az Eurol jelent meg például az osztrák piacon először biológiailag lebomló lánckenő olajjal. Ma az ilyen fajta termékek alkal- mazása törvényi előírás. A megváltozott termékpolitika a teljes gyártóberendezés kényszerű átalakításához vezetett, így 1988 és 1992 között Ausztria egyik legmodernebb gyártóüzemét hoztuk létre.
Vállalkozásunk 2010-től, közel egy éves előkészítés után
egy prémium kategóriás kenőanyag család forgalmazását
kezdte el Magyarországon, kizárólagos forgalmazóként,
AUSTROIL néven.
A kenőanyagok a megadott specifikáción felül teljesítenek
és felülmúlnak minden gyártói előírást, személy és
haszongépjármű olajainkkal jelentős üzemanyag
megtakarítás érhető el: „Energy Conversing”.
Az AUSTROIL kenőanyag paletta gyakorlatilag a
felhasználók minden rétegének kínál megoldást.
Legfontosabb számunkra, hogy mindig a legjobb minőségre törekedjünk. Termékeink kiemelt értéket képviselnek, amelyre az alapanyagok, adalékok beszerzésének biztos forrása a szakmai háttér, és a több évtizedes szakmai tapasztalat a garancia.
Számunkra a minőség nem kitűzött cél, hanem egy kitaposott út, amelyről nem térhetünk le!
Pesti Ágnes — értékesítés, pénzügy, számlázás
06 (72) 212 368
06 (20) 2 687 444
agnes.pesti@austroil.hu
Papp Zoltán — ügyvezető
06 (20) 3 597 597
zoltan.papp@austroil.hu
Austroil - Proil Kft.
Pécs
Somogyi Béla u. 2.
7622
Telefon: 06 (72) 212 368
Fax: 06 (72) 511 629
Mobil: 06 (20) 2 687 444
Email: info@austroil.hu